Én síelek vagy a pálya síel engem?

Olvasási idő: 2 perc

Hadd osszam meg veletek, hogy kezdő síelőként milyen élményekkel lettem gazdagabb, mire tanított meg a síelés, hogy kombináltam a síelést a tudatos jelenlét állapotával. A történethez hozzátartozik, hogy tavaly tanultam meg síelni. Bár néhány órát vettem egy síoktatótól, különösebb előképzettség nélkül hódítottam meg a kék és a piros pályákat Ausztriában, több, kevesebb sikerrel. ☺ De térjünk vissza a történethez, amit el szeretnék nektek mesélni.

Év vége volt, rengeteg munka, de elhatároztuk a kolléganőimmel, hogy a karácsonyi szünet előtt elmegyünk még egy napra a közelbe síelni. Mivel a magyar sípályák jöhettek csak szóba, így december közepe körül még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán lesz-e hó. Egy nappal a tervezett időpont előtt azonban a rádiót hallgatva a hírekben bemondták, holnap nyit az egyik sípálya. Némi hezitálást követően: milyen minőségű lesz a hó, vajon a nyitás miatt nem lesznek-e túl sokan, elég élményt nyújt-e majd az az egy pálya, megszületett a döntés, irány ismét együtt síelni.

Izgatottan vártam az alkalmat, hogy újra csússzak. Igaz ez volt a második alkalom, hogy síelek, kérdéses volt számomra is, hogy mi lesz velem a pályán, mivel az alapszintű tudásomat sem éreztem biztosnak, Ausztria óta pedig nem is igazán gyakoroltam.

Megérkeztünk. Megörültem, hogy nincsenek is sokan, szuper a környezet, van elég hó, irány a kölcsönző, majd irány a felvonó és a pálya.

Az első két csúszásnál azonban beütött a káosz. Újra meg kellett ismerkednem a hóval, a sebességgel, az egyensúlyommal, a bátorságommal, a félelmeimmel.

Úgy éreztem, hogy egyáltalán nem kontrollálom az eseményeket, mintha a pálya síelne engem.

Hol gyorsultam, hol lassultam, hol elfáradtam, hol elestem, de egy percig sem éreztem azt a flow élményt, azt a kellemes ritmust, amit az első alkalommal tapasztaltam Ausztriában. A pálya végén annyira nagy sebességem lett, hogy mind két alkalommal magatehetetlenül, eséssel tudtam csak megállítani magam.

Gondoltam magamban, ez így nem lesz jó. Röviden konzultáltam a csajokkal, adtak néhány jó tanácsot, hogy tudnék jobban ura lenni a helyzetnek: próbáljak meg lassabban síelni, inkább felfelé irányítani a sílécet, és ha nagyon elbizonytalanodtam, vagy elfáradtam, nyugodtan álljak meg pihenni.

Megfogadva a hallottakat, új szemléletmóddal vágtam neki a következő csúszásnak.

Elhatároztam, hogy nem a pálya fog engem síelni, hanem én síelek a pályán. Minden figyelmemmel a pályára összpontosítottam, és saját magamra koncentráltam. Tudatosan figyeltem a jelenre, a körülöttem és a bennem zajló eseményekre.

Mantráztam magamban, hogy felfelé síelek, én uralom a pályát. Amint azt vettem észre, hogy elbizonytalanodtam, vagy túlzottan begyorsultam, tudatosan lassítottam, vagy megálltam, pihentem egy kicsit a pályán, átgondoltam újra az íveket, és bátorságot, erőt merítettem. A pálya végét végre esés nélkül megúsztam, mivel annál a pontnál, amikor már kezdtem volna elveszteni a kontrollt, szépen tompítottam a gyorsaságomat.

Alkalomról alkalomra egyre jobban élveztem a síelést, ahogy csúszok, ahogy jönnek a kanyarok, ahogy figyelem a havat, felveszem azt a kellemes tempót, ami még kihívást nyújt, de még nem kelt bennem félelmet, figyelem, ahogy terhelem a lábamat, dolgoznak az izmaim, szívom be a friss levegőt, élvezem a téli tájat.

Tudatos jelenlét gyakorlása nélkül, azt hiszem még mindig a sípályán bukdácsolnék. Ehelyett bár kimerítő, de mégis kellemes élményben volt részem.

Kapcsolódó bejegyzések

About the Author /

hello...@letitslow.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.